Hírek

 Rólunk írták

 

JÓ START A 21. SZÁZADRA

A Zsigmond Király Főiskola most alakult Geopolitikai Kutatóközpontja nyitókonferenciát rendezett a „Geopolitika a 21. században” címmel, 2010. október 6-án. A rendezvényen egyetemünkről többen is részt vettünk (dr. Rácz Lajos, dr. Kiss Benedek József, dr. Kaiser Ferenc, dr. Horváth Balázs). A konferencia előadásai bemutatták a „Geopolitika a 21. Században” című folyóirat első számát1.

Bayer József akadémikus, a főiskola rektora köszöntötte a megjelenteket. „A globalizáció és a 21. század geopolitikai kihívásai” című előadásában hangsúlyozta a következő évtizedek fő prioritásait, amelyek a következők:  a nemzetközi rendszer adaptálása az új helyzethez (ENSZ reformja, új szakosított intézmények létrehozása); Cohen-Tanugi szerint az arab- muszlim világ bevezetése a gazdasági és politikai modernitásba; a világ közjavainak megőrzése (szegénység, az olajtól való függőség csökkentése, globális élelmiszerbiztonság megteremtése); a béke fenntartása, a kooperáció feltételeinek javítása, az atlanti szövetség újjáépítése). „…az új geopolitikának a globalizáció megváltozott viszonyai között nagymértékben különböznie kell a régitől.” – írja a szerző.

Előadást tartott Bernek Ágnes főiskolai tanár, a Geopolitikai Kutatóközpont vezetője, „A 21. század világgazdasági és világpolitikai folyamatainak összefüggései” címmel. Kiemelte, hogy: „…a globális világpiac meghatározó szerepe további alapvető kérdéseket is felvet, nevezetesen: – Hogyan értékelődik át az a kifejezés, hogy nemzetgazdaság? – Mit jelent a nemzetgazdasági szuverenitása, sőt létezik-e még egyáltalán? – Az országhatár képezi-e még a nemzetgazdaság tényleges határát? – A belföld és a külföld, a nemzeti és a nemzetközi fogalmak gazdasági értelemben elválaszthatóak-e még egymástól?” Utalt arra a szerző, hogy a hadtudomány stratégia szavát felhasználva, két stratégia létezik: a defenzív és az offenzív, majd részletesen vizsgálja a jelzett geoökonómiai stratégiákat az USA, Oroszország, valamint Kína tekintetében. …az „USA nem tesz mást, mint a demokrácia zászlaja alatt piacgazdaságot terjeszt.” – idézi az elemzők állítását.

Dr. Botz László főiskolai tanár, tudományos tanácsadó „Nemzetbiztonság és geopolitika a 21. században” című előadásában kiemelte a Kelet-Közép-Európát érintő kihívásokat, kockázatokat: „1. A globális biztonságpolitikai kihívások nehezen kezelhetők, legyenek azok a gazdasági, pénzügyi világválság drasztikus megszorításokra kényszerítő hatásai, vagy a korábbi szocialista gazdasági modellből a piacgazdaságra történő átállás nehézségei, a piacgazdaság követelményrendszeréhez való alkalmazkodás, az integrációkhoz való tartozás jelentette kötelezettségvállalásnak való megfelelés, a társadalmi és gazdasági átalakulás negatív kísérőjelenségeinek (pl. szervezett bűnözés) leküzdése, vagy legalább kordásban tartása. 2. A térség országainak integrációs elkötelezettségéből adódó negatív, emocionális hatások (pl. a nemzetközi terrorizmustól való félelem) elleni felkészültség megkérdőjelezhető foka, a drasztikusan leépített védelmi képességek megfelelőségének kétségbe vonása. 3. A térség földrajzi elhelyezkedése következtében jelentősen megnövekedtek egyes, korábban nem vagy csupán csekély mértékben tapasztalt kihívások, mint az illegális migráció és ennek járulékos hatásai (illegális munkaerő, bűnözés, járványok, idegengyűlölet) vagy az illegális kereskedelem (üzemanyag, élelmiszer, gyógyszer, kábítószer, akár fegyver). 4. Az egyenlőtlen fejlődés következtében felerősödtek a nemzetiségi viszályok (nyelvhasználati tiltások), a korábbi történelmi döntések megkérdőjelezése (irredentizmus), szélsőséges ideológiák terjedtek el. 5. Továbbra is jelentős – sőt erősödőben van – a gazdasági függés, alapvetően az energiaszektorban, s ezen belül is kiemelkedő az Oroszországtól való függés. 6. A globális környezetváltozás következtében súlyosabbá váltak a térségben bekövetkező természeti katasztrófák (árvizek, a szélsőséges időjárás mezőgazdaságra gyakorolt negatív hatásai). 7. A kialakult társadalmi-gazdasági helyzet következtében jelentős kivándorlás indult Nyugat felé (roma kivándorlás, jelentős számú orvos és egészségügyi dolgozó távozása a nem kielégítő kereseti, megélhetési lehetőségek miatt), ezzel egy időben jelentős demográfiai változás is bekövetkezett (a születés-elhalálozás arány kedvezőtlen alakulása), ami egyértelmű lakosságcsökkenést, ezzel együtt a munkaképes korúak létszámának jelentős visszaesését is jelentette.”

Ablaka Gergely politológus, az ELTE AJTK Politikatudományi Intézete valamint a főiskola megbízott előadója „Irán a 21. század geopolitikai-világpolitikai térképén” című előadásában hangsúlyozta: „Iránnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy a térség domináns országává váljék….Az iráni vezető szerep képe, képzete a méretek mellett legalább ennyire a történelmi múltból és kulturális nagyságból táplálkozik, ami nem is csoda, ha az irániak erőteljes perzsa nacionalizmusát, vagy ha a perzsa nyelv közép-ázsiai elterjedtségét tekintjük. (A perzsa művészetek és technológiák befolyását nem is említve.) …Az afganisztáni és iraki rendszerváltásnak köszönhetően Irán befolyása jelentősen nőtt a délnyugat-ázsiai térségben. A szomszédos iraki síiták hatalomba emelkedésével pedig úgy tűnik, mintha egy Irán körüli síita félhold formálódna a Perzsa-öböltől egészen Libanonig.”

A jól szerkesztett és illusztrált (térképmelléklettel), címoldalán szép grafikával színesített folyóirat első számában érdekes interjút olvashatunk Demján Sándorral, aki részt vett az amerikai National Prayer Breakfast-en (Nemzeti Imareggelin), amelyre a világ 160 országából érkeztek politikusok, üzletemberek, abból a célból, hogy keressék a változó világban a békés kibontakozás lehetőségét – írja az interjú készítője, Bernek Ágnes. „Magyarországról úgy látom, hogy egy szilárd, jól fejlődő, erkölcsi alapokon álló szilárd belpolitika nyitott kapukra és jóindulatú fogadtatásra számíthat az Egyesült Államokban. Én mindenütt szimpátiát és érdeklődést tapasztaltam országunk iránt, mint ahogy nagy értetlenséggel fogadták, hogy az egykori régiós «minta országból» hogyan váltunk a térség «sereghajtójává».”

Nem vagyok szakember a jelzett területen, de olyan sokrétűek a felvetett problémák, hogy érintkeznek szakterületemmel (pedagógia, pedagógiai antropológia, kommunikációelmélet) is, ezért hozzá kell tennem az elhangzottakhoz:

A „nemzetállamok”  gondolata (és a gyakorlatban történő felszámolása) kétséget ébreszthet, mivel két és többoldalú együttműködés mindig volt az országok között, a globalizáció a középkorban is megjelent már a konyhákban is, gondoljunk a teára, a kávéra, a fűszerekre stb.  A világirodalomban is – ahogyan Babits írja – nemzeti irodalmunkkal vagyunk és lehetünk jelen, azzal a színnel, amit a magyar irodalom jelent. A globalizáció egyik hatása a válság, amit az egyetlen magyarázó elvként minden folyamatra alkalmazni problematikus       (megjegyzem, ez azonos azzal, amit az egyetemünkön is kitűnő előadást tartott Charles H. Carpenter amerikai ügyvéd mondott, hogy a guantanamói foglyok esetében, az ítélethez elég ok az al-Kaidának az említése is) akkor is, ha vannak, akik örülnek, hogy igen, nálunk is az tapasztaljuk, amit a hollandok, a franciák, a németek stb. Sőt, elkedvetlenednek a kommentátorok, amikor, mondjuk nem lesz világjárvány valamilyen náthából (legutóbb a H1N1 kódjelűből). Milyen érdekek ezek? A teljesen nyitott rendszerről először, azt kell kérdeznünk, főleg kinek az érdeke? Mert a teljes nyitottság teljes kiszolgáltatottság is egyben, ezt tudják a kínaiak és az oroszok is (ezért aztán zavarhat bennünket, ha nincs adat, de bízhatunk benne, hogy nem is lesz). Utalt erre Bernek Ágnes is előadásában: „A világgazdaságra történő extrém módú nyitottságunk, a világpiaci hatásoknak kitett gyenge nemzeti valutánk, általános világpiaci függőségi helyzetünk geoökonómiai szempontból igen veszélyes.” A globalizáció nem azért visszatetsző, mert van és lehet hozadéka, iniciáló ereje a szintkülönbségek kiegyenlítésére, hanem azért, mert a fogalomba és a hozzátapadó akciókba (intervenció) olyan tartalmak is szublimálódnak, mint az energiaforrások birtoklása, a rablás, az előítélet.

Esetenként megfeledkezünk arról, hogy a globális mellett, a lokális szerepe is erősödik (a helyi háborúk, forradalmak nyomán a korábbi államok egy része szétbomlott kisebb államokra, és van törekvés a nemzeti lét megélésére. Ezek a nemzetek, beleértve a magyart is, az állandó alávetettség évszázadai, évtizedei miatt nem tudták nemzeti létüket sem produktívvá tenni.

Másik terület a médiasugalmazások, beszédalakzatok problematikussága. Néhány példa: Mi volt ez? – kérdezték megrökönyödve maguktól és egymástól azok, akik másik befutót vártak az amerikai elnökválasztáson 2008-ban. A mi „közszolgálati” médiánk egy része is másik befutót várt –  azt, akire Amerikában inkább csak a fehér elit és adminisztrációja szavazott  –, a 72 éves vietnami veteránt.  Kiküldött és itthoni riportereink, kommentátoraink mindig megjegyezték, hogy … még nem dőlt el…, fej-fej mellett vannak…, még mindig nem dőlt el,…McCaine fordíthat az utolsó percben stb. A választás utáni első kérdésük az volt: mit rontott el ennyire McCaine?  Arról is írt a választást követően egy hazai hetilap, hogy Amerikának nem McCaine, nem is Obama, „hanem valaki más” kellene. Kire gondolhattak? Ismeri az amerikai elnökjelölteket? – kérdezték a pesti „polgárt” és a válasz: „McCaine az egyik, a másik az a néger.”  A kérdezett pesti polgár, ennek ellenére, nem rasszista, csupán tompa. Ezt az időszakot az jellemzi, hogy vannak hiper tompák és hiper érzékenyek. A választás éjszakáján az érintettek lelki szemeikkel látták, ahogyan a beérkező adatok nyomán – mondhatnánk egy irodalmi fordulattal, hogy  –  „megfeszül, kirojtosodik majd elszakad” az a kötél, ami összetartotta – különösen az elmúlt hatvan évben – a hatalmi elitet. Ez egy újabb trauma, ami már bizonyos geopolitikai változásokhoz is vezetett. A sugalmazások másik területe az átvett reklámok, műsorok szövegeiben rejlik, olyan, mintha objektív és ártatlan mozzanatokat látnánk, hallanánk. Ha csak a zavaros sztereotípiákat, favorizált arcokat ismételgetik a kereskedelmi csatornák, akkor ez az ellenérzés megmarad, mi több gyűlöletbe is átcsaphat.

A feszültségstratégia nem a terroristák találmánya, gondoljunk a hidegháború olyan amerikai politikai-katonai stratégiáira, mint a „feltartóztatás” vagy az „elrettentés”. Ha az elvek „internacionalizmusát” vizsgáljuk, akkor az amerikaiak nincsenek jó helyzetben. Az amerikai politika a helyi háborúkat nem háborúnak nevezi, hanem csupán katonai „akciónak”. Amikor egy afgán falu lebombázása után megkérdezték az amerikai „polgárt” a biztonságérzete alakulásáról, a válasza az volt, hogy most már „kétszer nagyobb biztonságban érzem magam”. Nem jó válasz az „együtt-érző konzervatív” (compassionate conservative) amerikaiaktól. Az ő esetükben nem konzervatív értékekről van szó, hanem valami másról. Nem tudhatjuk biztosan, hogy miért érzik szükségét az akciók mögé spekulatív elveket helyezni.

A nyugati kultúra lényege az analitikusság, de pont ezt a racionális, kritikus elemzettséget nem érzékeljük. További probléma, hogy nincs mindennek elmélete, nincs mindennek tudománya. A tárgyterület folyamatai inkább az ,,akció” kategóriába tartoznak, azaz egy tanórán inkább csak a narráció (esetek elbeszélésének) esélye van meg. Ez nem jelenti azt, hogy esetleg nincsenek bizonyos szabályszerűségek, tendenciák a folyamatokban. Irigyelhetjük a természettudományokat, mert rendszerei, törvényei valóban csak a természetnek vannak, és a természettudomány szervesen fejlődik.

Összességében, úgy gondolom, fontos, hogy alakult a Zsigmond Király Főiskolán egy kutatóintézet, amely a jelzett problémákkal foglalkozik. Babits Mihály szép gondolatát idézhetem ehhez: „A tudományos lelkiismeret kötelességünkké teszi tudomást szerezni a világról, akkor is, ha az fájdalmas; önlelkünk ellenére is.”  Örülök annak, hogy a kutatók nem gondolják azt, hogy a folyamatok nem alany nélküliek, mindig személyekről is szó van, ezt jól illusztrálta Bernek Ágnes előadása. A világot természetesen nem lehet egy faktorból, egy tudományágból, de még egy tudományterületből sem magyarázni. A változások között a differenciálódás jelentősége (a különbségek élesedése) megnőtt. Az elméleti mélység irányába ható tényezők azoknak a viszonyoknak, és kombinációiknak, valamint egymásba való átolvadásuknak az analízise, amelyekből a jelenségek keletkeznek, amelyeket sokrétű fogalom- és kategóriarendszerrel tudunk csak leírni.

Egyetemünk Társadalomtudományi Intézete részéről gratulálunk a Zsigmond Király Főiskolának alapításának 10 évfordulójához, valamint a Geopolitikai Kutatóintézet zászlóbontásához és sikeres bemutatkozásához.

Dr. Harai Dénes egyetemi tanár

Jegyzet:

1.       Az idézetek a „Geopolitika a 21. században” című tudományos folyóirat első számából valók (ISSN 2062-0142).

2.       Babits Mihály: Irodalmi problémák /Athenaeum R.T. kiadása 1924. 198. old.